2017. június 21.

2017 nyári szezon — betekintő

Mivel küszöbön a nyári szezon, gondoltam összeszedem néhány sorban, mik az elvárásaim a sorozataival kapcsolatban. Nem fogok lefedni mindent, 50 anime sugárzása indul meg a szezon elején én pedig lustább vagyok annál. Ki fogom hagyni például a folytatásokat, mivel aki látta a korábbi évado(ka)t, el tudja dönteni, érdeklik-e a továbbiak, aki meg nem, annak úgyis az első a jó belépési pont.

Szerkezetileg a sorozatoknál először kicsit megpiszkálom a stúdiót, mert bár alapvetően nincs mindig közvetlen befolyása a produktumra, minden stúdiónak van egy arculata és politikája, ami valamilyen mértékben mindig kihat a végeredményre. Aztán vetek egy pillantást a rendezőre, mint a munkát koordináló legfontosabb személyre, milyen referenciákat, mennyi tapasztalatot tud felmutatni. Ezt követően adaptáció esetén kicsit megkarcolom az alapanyagot, vagy ha épp volt szerencsém személyesen is kapcsolatba kerülni vele, a személyes élményemet osztom meg. Végül pedig a írok pár szót a benyomásaimról a szinopszis és a videó előzetesek alapján.




Stúdió: ufotable
Műfaj: fantasy, akció


Ez az a stúdió, amit senkinek nem kell bemutatni. Az előző évtized hajnala óta olyan filmeket és sorozatokat jegyez, mint a Kara no Kyoukai, illetve a Fate franchise leginkább elismert darabjai, az Unlimited Blade Works, illetve a Zero. A nevük gyakorlatilag egybeforrt a technikailag élvonalbeli animációs minőséggel. Bár azért néha besikerült egy-egy gubanc, például az UBW lapátképű karaktereivel, vagy a Tales of Zestiria helyenként igencsak ügyetlen CGI effektjeivel. A rendezői feladatokat Shirai Toshiyukira bízták, már jónéhány éve a stúdió keze alá dolgozik, bár főleg animátorként és alkalmanként epizódrendezőként.

A sorozat alapanyagául, a stúdiótól szintén nem idegen módon egy játék szolgál. Ennek megfelelően bízhatunk egy kerek, lezárt történetben. Bár a helyszín a 19. századi Japán, a sorozat látszólag sokkal inkább a fantasy vonalat fogja követni. A leírás alapján nekem elsőre a Hakuoki ugrott be. Szintén az 1860-as években játszódó, történelmi eseményeket alapul vevő fantasy sorozatról van szó. Ez utóbbi viszont sokkal maszkulinabbnak tűnik, valószínűleg nagyobb hangsúlyt fektet majd az akcióra.




Stúdió: A-1 Pictures
Műfaj: akció, fantasy, történelmi, dráma


Természetesen az ipar McDonaldsa sem hagyja ki a szezont. A stúdió, ami minden szarba belelép, vég nélkül ontja magából a sorozatokat, és rend szerint inkább mellé lő, mint betalál. Ezen műfaj keretein belül kifejezetten alacsony a sikerességi rátája és itt most akarva akaratlanul abba a helyzetbe kerül, hogy az ufotable elismert és népszerű Fate sorozataihoz kell felnőnie. Viszont szokatlan módon ebben a szezonban ezzel az egyetlen sorozattal száll ringbe a stúdió. Talán prioritást kapott a büdzsé terén? Az előzetesen ez nem látszik meg. Ugyan egyértelműen jobbnak tűnik, mint a stúdió átlaga, de alatta marad az utóbbi idők jobb fantasy-akciósorozatainak. A rendezői székbe is Asai Yoshiyukit ültették, aki eddig főrendezőként csak a Charlotte-ot írhatta bele rezüméjébe, az pedig nem jó pedigré. A legfőbb döntéshozói pozíciókba többnyire szintén tapasztalatlan vagy kétes szakmai előéletű emberek dolgoznak a rendező keze alá.

Az alapanyag a Fate franchise egyik oldalágaként működő light novel. Öt kötetnyi, a publikációja befejezett, így elvárható, hogy egy kerek, lezárt történetet kapjunk az évad végén cliffhanger helyett. Ennek akadálya csak az lehet, ha két évadra bontják az adaptációt. Az alapanyag mennyisége megengedi, bár én ezt a lehetőséget valószínűtlennek gondolnám. A stáb és a stúdió munkáinak színvonalát figyelembe véve alacsony elvárásokkal javasolnám a sorozat megközelítését.




Stúdió: NAZ
Műfaj: vígjáték, romantikus, ecchi, shounen


A stúdió meglehetősen új az iparban, ezt leszámítva mindössze két másik sorozat került ki a kezeik közül. Az egyik a Hamatora The Animation, a másik a DRAMAtical Murder. Egyik sem lett kultusz darab, a kritikák lehúzzák őket, nekem magamnak viszont egyikhez sem volt szerencsém. A stúdiónál sokkal fontosabb azonban a sorozaton dolgozó stáb. Bár eddig a pontig túl sok név nem nyilvános, a rendezői székben Furakawa Hiroyuki ül, aki nem véletlenül ismeretlen. Kevés munkái között eltűnik a tavalyi nyári szezon hátborzongatóan rossz softcore pornója, a Masou Gakuen HxH, illetve egy évvel korábbról a hasonló pályán mozgó, de annál azért jobban sikerült Okusama ga Seitokaichou! első évadja.

Az alapanyagául szolgáló manga még jelenleg is fut, így a 10 epizódos évad végétől nem várhatunk kánoni befejezést. A manga egyébként nem, bár nem túl népszerű, nem kapott alacsony olvasói értékeléseket. A videó előzetes alapján az ecchi műfaji besorolás nem dísznek van. Nem adalék lesz a sorozatban, hanem a tartalom gerince. Vizuálisan első ránézésre meg fog felelni a kor elvárásainak, de ennél nem céloz magasabbra. Amire számítok, hogy legjobb esetben valahol az Okusama szintje körül gravitál majd a sorozat színvonala. Egyelőre az irányú bizakodásra semmi nem ad okot, hogy bármilyen téren az átlagostól több vagy jobb legyen.




Stúdió: MAPPA
Műfaj: dráma, rejtély, shounen


A stúdió viszonylag új az iparban, 2012-ben kezdték bontogatni a szárnyaikat, és eleinte főleg más stúdióknak nyújtottak segéd kezet, például a Madhousenak a Hajime no Ippo legutóbbi évadával, vagy a Tezuka Productionsnak a Sakamichi no Apollonnál, azóta házon belül is sikerült összehozni néhány jó és/vagy sikeres darabot (Shingeki no Bahamut, Yuri!!! on ICE). A rendezéssel a házon belüle a Garo-n is dolgozó Hayashi Yuuinyirout bízták meg, aki az előbbit leszámítva főleg animátori munkákat végzett. A forgatókönyvet viszont a jóval tapasztaltabb Kobayashi Yasuko körmölte, aki olyan sorozatok alá dolgozott hasonló munkakörben, mint a Death Note, Claymore és a Jojo's Bizarre Adventure.

A sorozat alapanyaga egy egészen jó értékelésekkel rendelkező, viszont még most is futó mangasorozat, így elég jó esély egy nem kánoni vagy még inkább egy cliffhanger befejezésre az évad végén. Hogy pontosan mit várhatunk a sorozattól, abban a trailer nem segít sokat. Annyi biztos, hogy egy meglehetősen sötét hangulatú sorozatot várhatunk. A szinopszis szerint pedig egy elitiskola diákjait kapjuk meg, akik gyakorlatilag Joker Game-et játszanak és a vesztes elég keményen szívni fog. Vagyis gyakorlatilag telerakják az iskolát egy halom géniusszal, akik megpróbálva egymást és egymás terveit kiismerve hatalmi játékba kezdenek, ahol csak a győzelem számít és mindent szabad. Hogy várhatóan hogyan is fog elsülni? Teljesen lutri. Minden adott, hogy a sorozat működjön, de van helye a kételynek.




Stúdió: Production I.G
Műfaj: sport, dráma, romantikus, vígjáték, shounen


A Production I.G régóta az iparban van, rengeteg klasszikushoz segítette hozzá a médiumot, gyakorlatilag minden műfajban született maradandó alkotásuk, viszont felépítésében egy nagyon laza cégről van szó, így a nevük nem garantál semmit. Az utóbbi években a Haikyuu-val és a Kuroko no Baskettel ráültek a sport vonatra és nem is jártak rosszul vele. Mindkét sorozatuk több évaddal is bent tanyázik a Myanimelist legjobb értékelésű 100-as listáján.

Nem is próbálnak nagyon eltávolodni az aranytojást tojó tyúkjuktól. A sport ezúttal versenytánc, az alapanyag egy elismert manga, ami jelenleg a Myanimelist legjobbra 111. legjobbra értékelt darabja, a femininebb téma pedig talán a tavalyi Yuri!!! on ICE sikerét akarja elorozni. Az előzetesek alapján vizuálisan a Haikyuu mintáját fogja követni, ami nem nagy csoda, utóbbi karakter dizájnere dolgozott rajta, és az előzetes alapján az animáció minősége is inkább ahhoz áll majd közel. Amin meg tud csúszni, az a rendező, aki elég kevés munkát jegyez, egy nem túl sikeres rövidfilmet leszámítva inkább mint key animátor. Szerintem minden adva van egy tisztességes sorozathoz és jó eséllyel indul, hogy megfogja mindkét nemet.




Stúdió: Creators in Pack
Műfaj: dráma, shoujo ai


Ha nem hallottál erről a stúdióról, nem a te hibád. Teljes egészében 3-5 perces epizódhosszúságú gegsorozatokra rendezkedtek be, és mindegyiket az ezzel is megbízott Hirasawa Hisayoshi rendezi Egyikük sem tett le még semmi maradandót az asztalra ezen a műfaji kereten belül sem. Úgy látszik, a stúdió és rendező eddigi munkáihoz hasonlóan ez sem lesz hosszabb 10 percnél epizódonkénz.

Az alapanyag is rendkívül megosztó, az előzetes sem jutott tovább a "nézd csak, mozog" szintnél és minden ízében (karakterdizájn, background art, animáció) inkább tűnik tisztes iparos munkának, mint bármilyen szinten kiemelkedőnek. A jó shoujo ai ritka, mint a fehér holló és a Netsuzou TRap-et nagyon szeretném, ha jól sülne le végre. De sajnos nem ad semmi kapaszkodót. A legjobb lesz teljesen elvárások nélkül beülni rá és remélni, hogy meg tud lepni.




Stúdió: LINDEFILMS
Műfaj: dráma, romantikus


A stúdió langyos víz a médiumban. Összeollóztak néhány kellemes, de felejthető sorozatot, de nagyjából ennyi telt tőlük. Nagyjából ez mondható el a rendezőről is. Ő követte el a stúdió két jobbik sorozatát, illetve ezen kívül főleg epizódrendezőként dolgozott kisebb-nagyobb címek alá. Alapanyagként sikerült kiválasztani egy tökéletesen hozzájuk passzoló mangát. Nincsenek különösebben rossz értékelései, nem különösebben népszerűtlen, de önerőből ennyit tudott elérni. Egyébként ez sem ért még véget, így egy teljesen kielégítő befejezés valószínűtlen. Látványvilágban az előzetesek alapján a LINDEFILMS sem erőltette meg magát. A karakterdizájnok valahogy kissé kényelmetlen érzést keltettek bennem a még megszokottnál is nagyobb, viszont teljesen üres szemekkel. Ami elvárható az valószínűleg egy tankönyvszerű gimis romantikus dráma alkalmanként egy-egy bugyivillantással. Nem hinném, hogy ne volna kihagyható.




Stúdió: Pine Jam
Műfaj: romantikus vígjáték


Szintén egy light novelből adaptált tini-romantikus vígjáték referenciák nélküli rendezőtől illetve csak 3-4 perces rövid sorozatokat gyártó friss stúdiótól. Egyetlen képet leszámítva és egy négysoros szinopszist leszámítva még semmit nem tudni róla, ami félreértések és poénok végeérhetetlen sorát ígéri. Már most nem hiszem, hogy ez hozná el a műfaj reneszánszát. Az alapanyaga sem ért még véget, így kánoni befejezésre nem lehet számítani, ahogy valószínűleg folytatásokra sem.




Stúdió: Production Reed
Műfaj: fantasy, vígjáték, hárem, romantikus, kaland


A stódió a hőskor óta az ipar szereplője, viszont nem igazán került ki a kapuikon semmi maradandó. Többnyire inkább más stúdiók keze alá dolgoztak be, időről időre rápróbálnak egy-egy sorozatra, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Nagyjából ugyanezt mondhatja el magáról a sorozat rendezője is. Rendezett pár felejthető sorozatot és legalább ugyanennyi hentait (valamiből meg kell élni).

Az alapanyag és szinopszis erős déja vut kiált. Light novel, a főszereplő véletlenül meghal és egy isten megengedi számára, hogy újjászülessen egy fantáziavilágban, ahová magával vihet egy valamit. Igen, ez a Kono Subarashi Sekai ni Shukufuku wo. Csak annak, szarkasztikus humora és szatírikus műfajkritikája nélkül. Illetve itt a srác az isteni társaság helyett a mobilját választja kísérőül. Az előzetes alapján vizuális fronton sem fogja magát megerőltetni a sorozat. Teljesen fapados egyen-fantasy látványvilág. Valószínűleg azon próbál majd meg megélni, hogy a KonoSuba a további folytatásaihoz nem kapott licencet. A magam részéről már most nem látok rá reményt, hogy ebből legalább egy erős közepes összejöjjön.




Stúdió: Project No. 9
Műfaj: fantasy, shounen


Az évtized eleje óta dolgozó stúdió eddig nem állt elő közepesnél jobb sorozattal. A legmagasabbra értékelt munkáik a Ro-Kyu-Bu! címő kosárlabdás moe-loli-ecchi, illetve a tavaly tavaszi Netoge no Yome... Utóbbi viszonylag tisztességes, rengeteg kihagyott lehetőséggel. A stúdió a rendezéssel Matsune Masatót bizta meg, aki eddig a 2015-ös borzasztóan gyenge eredményeket mutató Chaos Dragont jegyzi. Az alapanyag egy Chronos Ruler címen még mindig futó nem eléggé népszerűtlen manhua sorozat. Nem valami bíztató előjelek.

Ami az előzetest illeti, az többnyire elég korrektül néz ki, bár már most is látszik, hogy nem árt felkészülni, néhány ügyetlenül összerakott CG akciójelenetre. És ha ez a traileren is látható, valószínűleg az a néhány nem is lesz olyan kevés. A szinopszis szerint a Putin testvérek időmanipuláción alapuló harcát fogja bemutatni időevő démonokkal. Elég idétlenül hangzik, hogy kijöhessen belőle egy annyira szar, hogy már jó szintű sorozat. Ennél komolyabb reményeim az előbbieket figyelembe véve viszont nincsenek.




Stúdió: Gokumi
Műfaj: romantikus vígjáték, shounen


Na szóval, adott egy stúdió, ami viszonylag friss, de le tudott tenni az asztalra néhány korrekt humoros és/vagy legalább mérsékelt sikert arató munkát (Kiniro Mosaic, Yuuki Yuuna, Koe de Oshigoto!), illetve egy rendező, Kaneko Hiraku aki inkább a teljesen eszement hardcore ecchik tengelyén mozog (Seikon no Qwaser, Vlakyrie Drive: Mermaid, Mayuu Hikenchou) és ők összeülnek 15 perces epizódokban adaptálni, egy nem is túl népszerűtlen 4-koma mangát. Na most ebből vagy a szezon legnagyobb meglepetése sül ki, vagy egy Fukushimához mérhető katasztrófa.

A szinopszis változatos rövid történeteket ígér több pár mindennapjaiból és az előzetes, bár egyértelműen megmutatja, hogy nem a Shinkait gyalázó látvánnyal fog hódítani, kis ambíciókkal induló sorozathoz, illetve annak stílusához képest korrekt, és a bejátszások sem azt sejtetik, hogy a humor forrása az volna, hogy a kamaszok nem bírnak egymásnak szerelmet vallani és minden sarkon összeszégyellik magukat. Szerintem van ok a reményre.




Stúdió: Zero-G
Műfaj: vígjáték, sport


A tavaly startolt és eddig nem túl eredményes stúdió úgy döntött, lemásolja a KyoAni fujoshi körökben egészen népszerű úszós sorozatát. Rendben, itt műugrásról lesz szó. És ehhez kiválaszt egy kifejezetten rossz értékelésekkel rendelkező mangát (vagyis eredetileg regényt), amit rábíz egy olyan rendezőre, aki már 20 éve az iparban van, de egész TV animét még nem mertek rábízni. Bár epizód rendezéseket kapott és a javára írandó, hogy néhány egész jó sorozatban is. Az előzetes alapján a látvány sem fogja megütni a KyoAni szintjét, szóval a siker inkább azon fog múlni, mennyire talál be a céldemográfiánál.




Stúdió: MAPPA
Műfaj: fantasy, kaland, dráma


A stúdió második sorozata erre a szezonra. Furcsa módon ezt várják kevesebben, miközben ez tűnik az ígéretesebbnek. A stúdióról már korábban írtam, viszont itt a rendező személye is kifejezetten bizalomkeltő. Furuhashi Kazuhiro, aki olyan sorozatokat jegyez, mint a Hunter x Hunter első adaptációja, a Rurouni Kenshin, vagy például a közelmúltban a Mobile Suit Gundam: Unicorn. Tapasztalt vén róka igazi klasszikusokkal a háta mögött.

Az alapanyagul szolgáló azonos című manga is népszerű az olvasók körében, 2007 óta fut. A történet egy középkori Közel-Keletet idéző fantasy világban játszódik, a videó előzetes alapján pedig élvonalbeli animációval fogják a nézők elé tárni. Én egész biztos, magas elvárásokkal fogok leülni elé és nagyon remélem, nem vágják el 12-13 epizódnál, elvégre tíz évnyi alapanyag áll rendelkezésre.




Stúdió: 8bit
Műfaj: fantasy, mecha, akció


A stúdió leginkább a Grishaia franchise-ról, illetve az Infinite Stratosról híres. Bár alapvetően mindkettő sikeres, eléggé megosztóka (pocsék mind). Ők pedig ezt a rendkívül RPG című light novelt rábízták Yamamoto Yuusukéra, a Welcome to the N.H.K. (NHK ni Youkoso!) rendezőjére, ami így elsőre ugyan jól hangzik, de a munkássága egészét tekintve ez a klasszikus inkább tűnik szerencsés ballépésnek, mint tehetsége beérésének. Az alapanyagul szolgáló könyvsorozat egyébként még nem ért a végére és bár nagyon az átlag körül mozgó értékelésekkel rendelkezik, ez önmagában nem zár ki egy jó adaptációt.

A szinopszis szerint... mély sóhaj... a főszereplő, egy (mecha) otaku, aki egy fantasy világban születik újjá. Valahonnan ismerősen hangzik, de biztos csak a memóriám játszik velem. Na szóval egy igazi álomvilágba csöppen, ahol az emberszerű óriás robotok a valóságot jelentik. Az előzetes alapján nem egy komoly vagy sötét tónusú, politikával átszőtt Gundam klónra kell számítanunk és jól kinéző, színes animációra számíthatunk, helyesen használt CG elemekkel. Egy kicsit mindig lelkesítő, amikor jön egy mecha sorozat, ami nem Gundam, de egyelőre nem látom, hogy egy tisztes középszernél jobbra számíthatnék. Nem ez lesz a következő Tenkuu no Escaflowne.




Stúdió: Kinema Citrus
Műfaj: kaland, fantasy, sci-fi, dráma


Megint csak egy meglehetősen a radarok alatt maradni látszó sorozat. A szokott trió mind magában hordja akár egy új klasszikus lehetőségét. A stúdió, bár a sorozataik átlag minősége eléggé ingadozó, olyan animéket gyártott le, mint a Barakamon és a Tokyo Magnitude 8.0, a rendező bár az utóbbi években inkább mellé lőtt, mint betalált, azért pályája során letette az asztalra a Master Keatont és a Monstert, az alapanyagul szolgáló webmanga pedig az egyik legjobb értékelésekkel rendelkező a sorozatból, habár az olvasóközönsége elég szűk. A sorozat pedig az előzetese alapján pedig igazán fantáziadús és technikai szintjében is átlagon felüli animációt kínál majd. A szinopszis és az előzetesben látott képsorok adtak nekem egy kis Kaze no Tani no Nausicaä utánérzést, bár valószínűleg ez inkább az alapanyagon múlott, mivel a stáb tagjai között nem találtam olyat, aki bedolgozott volna a Ghiblihez.




Stúdió: Lerche
Műfaj: romantikus vígjáték


Szintén egy stúdió, ami az évtized elején tűnt fel a radaron és elég nagy sikert tudott elérni az Ansatsu Kyoushitsu (Assasination Classroom), illetve a Danganronpa sorozatokkal. Rendezőnek a stúdió házon belülről az előbbi két sorozatot (illetve az a munkássága csúcsának tekinthető Jinrui wa Suitai Shimashitát) is jegyző Kishi Seijit bízta meg. Az alapanyagul szolgáló light novel nyugaton nem toborzott túl nagy olvasótábort így az arról elérhető visszajelzések valószínűleg elég torzak, de nem negatívak.

A történet a MAPPA szintén a szezonban futó sorozatához hasonlóan itt is egy elitgimnáziumba vezet minket, viszont itt a tét jóval kisebb. A suli arról híres, hogy az itt végzettek 100%-a tovább tanul vagy képes munkát szerezni. Na ennek a sulinak a selejt csoportja kapja a főszerepet, ahová a legrosszabbul teljesítő diákokat különítik el. A rendelkezésre álló dolgokból ítélve nem egy iskolai szegregációt boncolgató tartalmas történetre számíthatunk, hanem valószínűleg megint csak a lenézett esélytelenek fogják feldolgozni magukat, hogy túlteljesítsék az őstehetségeket, miközben egymásba habarodnak. Annak ellenére, hogy szakértő kezek közé kerül a sorozat, kétlem, hogy emlékezetes darab sülne ki belőle.




Stúdió: Haoliners Animation League
Műfaj: fantasy, vígjáték, slice of life


Elsőre ismeretlenül csengett a stúdió neve, így kicsit utána nézve, miket láttam tőlük, arra kellett rájönnöm, semmit, amit érdemesnek találtam volna befejezni. Egy pár éve shanghai-i székhelyű kínai stúdióról van szó, ami ennek megfelelően főleg kínai alapanyagokból dolgozott eddig és rövidebb, 10 perc körüli epizódhosszúságú ONA-kat (Cheating Craft, Huyao Xiao Hongniang). A rendezéssel Konno Naoyukit bízták meg, aki ez idáig inkább csak karakterdizájnerként és animátorként tevékenykedett. Az manga átlagos értékelésekkel rendelkezik és viszonylag reprezentatívabb méretű olvasótáborral rendelkezik, a magam részéről egy 15 oldalas prológust olvastam belőle egy manga kötet végéről. Ez alapján egy egészen fapados történetnek tűnik, ami valószínűleg azon túl nem tartogat túl sok csavart, hogy a főszereplői mitológiai lények.

Ez nagyjából meg is felel annak, ami az előzetesből és a szinopszisból leszűrhető. Egy könnyed sorozat, aranyos karaktedizájnokkal, néha kissé steril background arttal, ami a sorozat egészét tekintve jobb esetben majd valahol a Shinryaku! Ika Musume, rosszabb esetben valahol a Dog Days körül mozoghat majd. Ha ez is megörökli a stúdióra jellemző rövidséget, szerintem még előnyére is válhat.

1 megjegyzés:

  1. Hát nem mondom, nincs tele olyanokkal, amikre egyből kedvem lenne rárepülni (talán szerencse is mert úgysincs időm nézni őket...) Egyedül a Made in abyss az, amire nem legyintek elsőre "ebből már ezret láttam" felkiáltással, de ez persze még nem garantálja hogy jó is lesz - csak azt hogy felkerült a nézendő listára :)

    VálaszTörlés