2018. június 27.

Megalo Box



Hú, azt hiszem, jobb, ha letudom a kötelező köröket, mielőtt nagyon beleásnék a lényegbe, essünk hát túl ezen is. Szóval a Megalo Box egy bokszolós sci-fi - sportanime, mely valamikor a nem túl távoli jövőben játszódik, egy olyan világban, melyben a gazdag városlakók és a külső, lepukkant nyomornegyedekben tengődők között nemigen van átjárás, bár mindkét helyen egyaránt népszerű sportnak számít a Megalo Box, ami a hagyományos ökölvívásnak egy exoskeleton-szerű géppel (továbbiakban egyszerűen csak "gear") feltuningolt változata, melytől a sport sokkal veszélyesebb és izgalmasabb lesz, tömegesével vonzva magához a nézőket.

Junk Dog nevű főszereplőnk és edzője természetesen a szegények között tengeti életét, és abból próbálják visszafizetni az adósságaikat, hogy bokszmeccseket bundáznak meg: Dog (vagy hogy is hívjam) az első menetekben eléri, hogy rá fogadjanak, majd a kellő időben kifekszik, így a yakuza főnökük bezsebeli a lóvét. Dog tökéletesen meg van elégedve az életével, bár sejti magáról, hogy többre termett, és sűrűbben szeretne olyan meccseket, ahol megcsillogtathatja a tudását, és néha győzhet is - egészen addig, amíg össze nem akad a Megalo Box hivatalos világbajnokával, Yurivel. 

Szó szót, ütés ütést követ kettejük között, a fontos az, hogy Yuri csak akkor hajlandó igazából megküzdeni Doggal, ha azt hivatalos Megalo Box ringben teszik, amihez ugye hősünknek valahogyan jogot kellene formálnia arra, hogy a világbajnokot kihívhassa.
Dog el is határozza, hogy felveszi a "Joe" nevet, hamis személyazonosságot készítve magának, hogy a városba és az igazi meccsekre bejusson, és elindul egy bajnokságon, melynek végén talán lesz esélye összefutni ellenfelével. Hogy a kétszáz-sokadik helyről minél gyorsabban felküzdje magát, az edzőjével kitalálják, hogy gear nélkül fog küzdeni, így hívva fel magára a magasabb rangú ellenfelek figyelmét.

A történet röviden összefoglalva ez, a mondanivaló pedig nagyjából annyi lenne, hogy nem számít, honnan jöttél, nem számít, mi van megírva előre a sorsod könyvében, kellő mennyiségű akaraterővel, hittel és szerencsével bármit elérhetsz. Nem meglepő tanulság ez egy sportanimétől, pláne nem, ha azt vesszük, hogy a Megalo Box felvállaltan egy hatalmas hommage Ashita no Joe-nak, és úgy általában az egész korszaknak, mint ahogy az a rajzstíluson és a hangulaton is meglátszik. Ebből a szempontból ez az anime mestermű, óriási szíve és lelke van, nosztalgiára építkezik, és mer nagyot ugrani a jövőbe, mint ahogy az a zene és a rajzok kontrasztján is tapasztalható. Hangulatra tehát tíz pont - kérem hát az elvetemült shounen rajongókat, hogy menjenek, nézzék meg, itt már nincs semmi látnivaló.



Mindenki elment?

Akkor a többit csak magamnak. A Megalo Box nem sportanime. A sportanimékben a legelső konfliktus az ember küzdelme önmagával azon az úton, hogy elérje, ő legyen a legjobb valamiben - és nem a legjobbnak születik. A Megalo Box nem bokszról szól. Aki csak egy kicsit is szereti a bokszot, az véletlenül se nézze meg, mert teljesen felhúzza magát. Se a szabályok, se a pontozás, se az, ahogy az egész kinéz, se a hangulata nem stimmel. Két valaki verekszik egy ringben, ennyi, és persze direkt ilyen, a készítők is tudták jól, nincs is benne öt epizódon átívelő menetekből álló bokszpornó, mint pl a Hajime no Ippo-ban. 

A Megalo Box-nak nincs konzisztens világa. Maga a Megalo Box játék fő szponzora ugyanaz a Shirato nevű cég, aki amúgy a legnagyobb nevű Gear gyártó is egyben, és persze sportolói is vannak - de mindez csak azért kell nekik, hogy a Gear fejlesztéseiket promotálják és eladják pl katonai célokra. Vedd észre, ugyanarról a Gearról beszélünk, amit ha felveszel, ugyanúgy laposra ver az, akin nincs ilyen. Ami megváltoztatta, veszélyesebbé tette a sportot, hiszen ha nem jól védekezel, hatalmas erővel vernek fejbe, de a végére már ez sem igaz, kiderül, hogy a Gear semmire se jó, egy bokszban különösebben nem is képzett alak simán állja az ütéseket és mindenkit lenyom. És ha már konzisztens világ: a yakuza megfenyeget, hogy megöl. Ezután elbuksz nekik egy taliga pénzt. Mit csinál a yakuza? (Azt hiszem, nem kell súgnom.)

A Megalo Box-nak nincs konzisztens története. Történnek benne ugyan dolgok, de teljesen ok nélkül, öncélúan, a feszültség fokozása végett, és azután persze Dog / Joe mindent megold egy vagány nézéssel.

A Megalo Box-nak nincsenek szereplői. Aki szerepel benne, arról soha semmi sem fog kiderülni a legalapabb információkon kívül, vagyis néha még az se (hogy is hívják főhősünket?). Ebben az animében mindenki senki.

+1: A legidegesítőbb szinkronhang díjat valaha ezennel odaítélem Sachionak. Ne értsd félre, nem a színésszel van bajom, ő egész jól hozta a formáját pl. a Little Witch Academiában - sokkal inkább a hangmérnökkel, vagy leginkább azzal a seggel, aki azt mondta, jó lesz ez így (és ilyen legyintésből nem ez az egyetlen ebben az animében).

Jó, jó, de akkor mégis, mi ez az egész?

Elárulom: egy ordas nagy Mary-Sue (pontosabban Marty-Stu) pornó. Ami önmagában nem baj, jó is az egy bizonyos életkor alatt, meg még fölötte is tud szórakoztató lenni - ha nem lóg ki lépten-nyomon a lóláb.

De a hangulata, az 10 pont!


Értékelés: 5.8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése