Planetarian

Miután legutóbb egy sci-fi drámáról írtam egy cuki, ügyetlen robot lolival a főszerepben, gondoltam most a változatosság kedvéért inkább egy sci-fi drámáról írok, egy cuki, ügyetlen robot lolival a főszerepben. Ez volna az öt epizódos ONA Planetarian: Chiisana Hoshi no Yume, illetve a hozzá kapcsolódó film, Hoshi no Hito. Mindkét produkció a David Production berkeiben készült, ami manapság a Jojo no Kimyou na Bouken adaptációiról vált híressé, illetve azok rendezője, Tsuda Naokatsu által mögé, akinek így bár volt referenciája sikeres és jó sorozatról, a műfaj meglehetősen ismeretlen terep volt számára, illetve ezen túl is valószínűleg egy mellék projekt a szintén abban az évben futó, három szezonos Jojo Part 4, Diamond wa Kudakenai mellett. Maga a Planetarian franchise egyébként egy Key vizuális novella adaptációja, a stúdióé ami olyan címeket hozott világra, mint az Air, Kanon, Clannad, Charlotte, Angel Beats, Little Busters és ReWrite, amelyek adaptációi egy részére ma klassikusként tekint vissza az animés közösség kollektív tudata, míg mások sokkal megosztóbbak.

Bejegyzésem tárgya ezúttal utopisztikus helyett egy posztapokaliptikus jövőbe vezet be minket. A társadalmat már harmic éve elsöpörte egy atomháború és az azt követő nukleáris tél. A maroknyi túlélő egyedül vagy kisebb csoportokban küzdenek a fennmaradásért beosztva limitált erőforrásaikat beosztva, a gazdátlaná vált harci drónok által uralt városokba pedig csak guberálók merészkednek be. Egy ilyen városban akad egymásba történetünk két hőse Hoshino Yumemi, a város planetáriumánka hosztesz robotja, illetve a guberáló Kuzuya.

Az animáció részletes és technikai szempontból gyönyörű, viszont stílusában talán egy kicsit túl élénk egy pusztuló világ hiteles leképezésére, ennek ellenére a környezetdizájn jól kompenzál és a sorozat, illetve film fókusza is inkább a két főszereplőre irányul, mintsem magára a világra. Néhány rövid kitekintéstől és visszaemlékezéstől eltekintve a viszonylag épen maradt planetáriumon, illetve a filmben egy túlélő csoport bunkerén belül bonyolódik a cselekmény, azzal kontrasztban pedig a külvilág bőven elég rideg, hogy ne legyen illúzióromboló. A körülmények ismeretében hihető, hogy a világ annyi és nem több, mint amit látni engednek belőle.

Karaktereit tekintve, bár a rövid játékidő nem hagy sok teret a progressziójuknak, kihozták belőlük, amit kellett. Yumemi gyermekien naiv és közvetlen, amit jól indokol, hogy munkája okán emberekkel és főleg gyerekekkel való kapcsolatteremtésre programozták. Épp eléggé emberi, hogy a néző kötődjön hozzá, de sosem mulasztja el az alkalmat, hogy finoman emlékeztessen gépi mivoltára. Ez egyébként a Plastic Memories-szel ellentétben itt fizikailag is egyértelmű. Yumemi nem organikus, egyértelműen gyártott, modellszáma van, a limitációi is egyértelműek és idomulnak a számára a pusztulás előtti világban szánt szerephez. Ami Kuzuyát illeti, a kezdeti motivációi sokkal ködösebbek. Kezdetben egyértelműen bizalmatlan Yumemivel, amelyet egy visszaemlékezésben meg is indokolnak, viszont kicsit hirtelen vált polaritást. Annak ellenére, hogy készletei végét járja, hamar úgy dönt, hogy a szükségesnél tovább marad és elkezdi megjavítani a planetárium projektorát, ami csak egy energiatartalékai végén járó robot számára fontos. Amint viszont a sorozat átlendül ezen a holtponton és gyökeret ver kettejük kapcsolata, ami erős kötődés, de szerelemnek nem nevezném, sokkal olajozottabbá válik a cselekmény.

Ami a prezentációt illeti, az ONA teljes mértékben kihasználja terjesztése közegét. Az epizódok hosszúsága 15 és 25 perc között szór, mindig épp annyi, amennyire szükség van, így pedig nagyrészt elkerüli a fölösleges vagy kelleténél jobban elnyújtott tartalmat. Csak nagyrészt, mivel az utolsó epizódban a dráma csúcspontját sikerült még így is nagyon hosszúra venni, amivel így szerintem sokat veszített az erejéből. Tipikus példája a kevesebb néha többnek. Ami a filmet illeti, a két órás játékidő nagyjából kétharmada az ONA történetének újramesélése visszaemlékezések formájában. Ezen a téren nyer is és veszít is. A dráma felvezetésének nem tett jót a kurtítás, viszont a tetőpontjának viszont nagyon is. A probléma viszont, hogy az ONA helyettesítésére ez így nem elég, az új tartalomra pedig nem maradt elég idő. Cserébe viszont önállóan is fogyaszthatóvá teszi a filmet az előzmények ismerete nélkül. Márpedig a történet két szakasza között eltelt időt és az új közeget figyelembe véve érdemes lett volna a komolyabban koncentrálni a film jelenére.

Értékelés:

ONA: 7,4
Film: 7,2