Made in Abyss

Két gyerek elindul a világ legveszedelmesebb helyére, az Abyss nevű feneketlen (?) üregbe, aminek mélyéről csak nagyon keveseknek sikerült visszatérniük, ugyanis minél lejjebb ereszkedik valaki, annál jobban megterheli a szervezetét a visszaúton az Abyss Átka, ami egyfajta misztikus keszonbetegség - és akkor még nem beszéltünk a mindenféle vérszomjas lényről, ami odalent él. Ennyi a történet koncepciója. Izgalmasan hangzik? Joggal mondhatnád, hogy elég érdekes ahhoz, hogy még valami igazán jó is kisüljön belőle. Hiszen gyakorlatilag semmi esélyük nincs hőseinknek, miként maradnak mégis életben?

Talán azért, mert Riko egy elképesztően talpraesett lány, aki egészen kis kora óta arra készül, hogy anyukája nyomdokaiba lépve az Abyss egyik leghíresebb felfedezője legyen, így mindent tud az odalent lakó lényekről és a túlélésről? Vagy azért, mert társa, Reg minden jel szerint az Abyss egy varázstárgya, és mint ilyen, teljesen sebezhetetlen, képes a kezeit százméterekre kinyújtani, erős, és egy akkora ágyú van beleépítve az egyik tenyerébe, ami bármit egy lövéssel elpusztít - még ha pihennie is kell a használata után, azért ez elég tápos, nem?

Nem. Egyetlen dolog tartja őket életben az útjuk során, és ez a valami a deus ex machina. Mindig pont akkor, amikor szörnyű halált halnának mindketten, egyszer csak felbukkan a semmiből egy újabb szereplő, aki megmenti őket. Ha ezen nagyon felhúzod magad, akkor ez a sorozat nem neked való. Teszem hozzá, azért van éppen elég okod arra is, hogy ezt a hibáját megbocsásd.

Ott van mindjárt a grafika. Anime vonalban gyakran ad okot gyanakvásra, ha valaminek túl egyedi a rajzstílusa, gyakran előfordul, hogy ezzel a mű más gyengeségeit próbálják csak leplezni. Nyugi, a Made in Abyss nem ezek közé tartozik, itt a gyönyörű, különös rajzok csak a világ egyediségéhez járulnak hozzá némi plusz fűszerként. Technikailag nagyon nehéz belekötni a sorozatba, bár a készítő Kinema Citrus stúdió neve nekem vajmi keveset mond. Nem spóroltak a szinkronon és a zenén sem, egyáltalán nem lóg ki ilyen téren a lóláb, simán végig lehet ülni ezt a 13 részt csak a művészeti értékei miatt is akár.

De azért vigyázz. Cuki rajzok, gyerekszereplők, édi nyuszika Nanachi ide vagy oda, a célközönség egyáltalán nem a tizenéveinek elejét taposó fiatalság, hanem bizony a besorolása alapján seinen. Tessék? - mondhatnád. Már megint egy olyan anime, ami azzal próbál felkavaró lenni, hogy a gyerekeket vagy cuki karaktereket érő erőszak kontrasztjával pengeti a néző érzelmeit? Nos, igen, és hadd tegyem hozzá, ezt jól is csinálja. Akad benne néhány döbbenetesen naturalista jelenet, és éjszakákon át kísértő, gondolatébresztő téma is. 

Nehezen tudom eldönteni, hogy akkor ez a katyvasz most sikeresen egyensúlyozik-e azon a pengevékony határon, ahol még éppen nem dobja a sarokba a néző, hogy ez márpedig hülyeség. Ki lehet úgy húzni még egy évadot, hogy az Abyss újabb és újabb titokzatos furcsaságával lepnek meg minket, amit simán csak benyelünk, mint a nokedlit, hiszen a világ újdonsága, szabályainak ismeretlensége miatt esélyünk sincs együtt gondolkodni a szereplőkkel, teóriákat gyártani, szurkolni nekik, nevetni rajtuk? Hányszor lehet még külső eszközökkel megmenteni a szereplőket anélkül, hogy megszűnnénk aggódni értük? Nem egyszerű, olcsó hatásvadászat az, hogy gyerekekről szól? Elviszi a művészi technika, a cukiság a hátán, vagy ennél azért több kell?

Nekem nagyon vegyesek az érzelmeim, nem tudok objektív lenni ezen a téren. Jó, legyen 2017 egyik legjobb animéje ez a sorozat. De csak akkor, ha beismerjük, hogy ez az év nem volt valami fényes.

(És igen, meg fogom nézni a második évadot is, ha nem is mondhatnám, hogy tűkön ülve várom. Hátha sikerül mégis meglepniük.)

Értékelés: 7.6