Monster Musume

Japánban kifejezetten nagyobb kultúrája van a „self-made” zugművészetnek, mint itthon. Ott tényleg megvalósulhat az igazi „amerikai álom”, hogy egy művész hobbiból csinált munkáját egyszer csak felkapják, és onnantól kezdve kvázi rockstar lesz nyugdíjas koráig.

Ugyanígy járt Okayado (más névben Takemaru Inui) barátunk is, akinek a fentebb említett művet köszönhetjük. Kezdetben nagyágyúk segédjeként tengette karrierjét, amíg a szerencse mentőövet nem dobott neki. De ennyit az életrajzról.

Íme, az alkotó!

Lássuk is, miről van szó. A lény-lányokkal kapcsolatos érdeklődés nem új keletű dolog a szigetországban, de kb. sehol máshol a világon, csakhogy korrektek legyünk.

Bár míg nyugaton is sok legenda szól hasonló természetfeletti lényekkel folytatott románcokról, addig nálunk ez a dolog nem nő túl egy-két fantasy szerelmes regényen.
Ezzel szemben, a hősi Nipponban eldöntötték, hogy ennek itt véget vetnek és leporolják a lény-lányok történeteit. Így történt tehát, hogy Japán nem csak piacvezetővé, de monopóliuma és etalonná vált a szerepeltetésükkel.

A történet lényege, hogy a japán Men in black sokáig titokban tartotta a szörnyek létezését, amíg egyszer kitalálta, hogy most már nem. Azonnal meg is indul a migránsáradat a világunkba, aminek legnagyobb haszonélvezői a híresen xenofób japánok - biztos a demográfiai problémáik miatt. (Hogy ez a föld más országaiban is így van-e, azt nem tudni, mert nemigen kerül szóba.) Egyetlenegy egyik oldal által sem átléphető szabály van: egyik félnek sem szabad fizikálisan kárt okoznia a másikban. Különben a szörnyet deportálják, az ember pedig kap az államtól egy öröklakást teljes körű ellátással, és ingyen be is iskolázzák análfixációs szakra az egyik fegyintézetbe.

A zavartalan beilleszkedés elősegítése érdekében tisztességes állampolgárokat soroznak be, hogy elszállásolják a másik világ jövevényeit és, a mai szóhasználattal élve, coach-olják őket. Nem sokban különbözik ez attól, ha valaki cserediákot fogad a házába.

Így járt történetünk főhőse is, Kurusu Kimihito, akit szerintem egy az egyben az internetes Anonról mintáztak, és szerintem ennél pontosabb leírást képtelen lennék adni róla.

Smith épp semmibe veszi, Anon emberi-és személyiségi jogait.

Szóval, Anont megkeresi egy Smith nevű nő a bevándorlási hivataltól, hogy el kellene szállásolnia egy Miia nevű Lamiát vagy Nagát, ami magyarul kígyólány, olyan mint a sellő, csak kígyóban.  Anonnak kezdetben nem tetszik a helyzet, de amint találkozik Miiával, képtelen neki nemet mondani.

A hidegvérű nőszemély vére természetesen azonnal felforr Anon magával ragadó egyéniségétől és mély karakterétől. 

A történetünk ezzel a párossal kezdődik, akik vígan élik a fiatal, szexmentes szerelmesek életét. Smith miután jól megmalmozta Anont a rizsájával és aláíratta vele a szerződést, azért elmondja neki, hogy ne merészelje leszakítani Miia virágát, mert különben az ő rózsáját is leszakítják. Ezt elvben azzal magyarázzák, hogy mi emberek ne mocskoljunk be ilyen tiszta lényeket. 

Így tehát az egész mesét belengi a japán ember létdilemmája: „If we aren’t suppose to have sex with our nee-chans, why they are so sexy?”

Miia első osztályú bájaival minden tőle telhetőt megtesz, hogy elcsábítsa Anont, aki egy görög Hérodotosz eltökéltségével állja a kihívásokat,
melyeket a kígyóisten az orra elé vet.

Anont, épp (le)ápolják. Mert sokat akar a szarka,de nem bírja farka.

Mivel a baj csőstül jön, és hármasban szép az élet, így kapunk egy másik háziállatot egy Papi nevű, gyermeteg, pöppet… gyagya madarat, aki elvileg a boldogság kék madara lenne. Őróla még annyit érdemes tudni, hogy gyakran kerül bajba és nagyon szereti a gyerekeket.

A harmadik pedig egy olyan lény, ami a kutya után az ember második legjobb barátja, még pedig egy ló, még pontosabban egy kentaur, Centorea. Bevallom, ő volt az egyik kedvencem. Különösen, hogy répával le lehet kenyerezni. A szőke ciklon rendelkezik a legnagyobb idomokkal a csapatból, mellesleg az egyetlen karakter, akik egy kicsit is mesél a fajtája kultúrájáról.

Na, de mivel három lány még kevés egy háremhez, ne álljunk meg itt.

Negyedik tag Suu, egy nyálkalány, de nevezhető talán amőbának is. Ő nem beszél sokat, első látásra buta, mint a föld, de kiváló helyzetelemző, gyorsan kapcsol, és különféle csodatrükköket is tud, amikkel gyakran kihúzza a többieket a csávából. Ő csak úgy csapódott a csapathoz, de ez nem probléma.

Utána következik Mero, a hableány. Ő egy úrilány benyomását kelti, tisztelettudóan beszél, és egy kerekesszékben a szárazföldön is tud közlekedni. Tragikus, hableányi szerelemre vágyik sok halállal.(Neki ez a happy-end. Na, tudjátok, más kultúra. Be PC and tolerate.)

Utolsónak pedig Rachnera, egy póknő. Ő úgy került Anon háremébe, hogy összeveszett a korábbi elszállásolójával, utána történtek dolgok, és most ott van.

Anon házát közpénzből és uniós támogatásokból kibővítették, hogy mindenki számára legyen hely. Később kiderül, hogy hivatásos elszállásoló lett, és minden kiadását az állam fedezi, ha felmutat egy blokkot, és megindokolja, hogy minek.

Ez Magyarországra lefordítva annyit jelent, hogy ha én veszek magamnak hitelből egy Ferrarit, ami teát főz, bizsergeti a seggem, vízen megy, ráadásul egy időgép, akkor ingyen elvihetem, ha bemutatom a blokkot a bevándorlási hivatalnak meg a NAV-nak és elmondom, hogy az egyik szörnylányomnak kell, mert enélkül nem érzi magát teljes értékű nőnek. Hát, mit ne mondjak, lehet én is nagyobb kedvvel fogadnék be jó mellű migráns hölgyeket a lakásomba.

A MON osztag.

Mellettük még Smith magánhadserege a MON nevezhető nagyon fontosnak. Ők időlegesen bukkannak fel a főszereplőt boldogítani.  A MON-nak, vagyis a Szörnysemlegesítő egységnek pedig négy tagja van, akik természetesen mind lénylányok, mivel szörnyet csak szörny bánthat. A tagok: Zombina a fiús, éles nyelvű zombi. Monoko, a küklopsz orvlövész – zseniális ötlet. Tionishia egy ogre, aki nem zöld, nem büdös, és elvileg szemet sem eszik, viszont attól még egy kétajtós szekrény, másfélszer akkora, mint egy átlagember, vidám és lehengerlő bájai vannak. Végül Doppel, egy Doppelgengär, alakváltásra képes szellem.
Kérdés:  A zombi az most mi? Ő most ember volt, és ha bomba-baba ként meghalsz ebben a világban akkor átkerülszt lénylány földre, amig ki nem adják a vízumot?

Nagyon röviden ők lennének hivatottak szórakoztatni minket.

A fent felsorolt összes karakter Anon szerelmére áhítozik, és ez képezi a történet epicentrumát.

Akkor jöjjön a prognózis.

Nézzünk szembe a nagy japán valósággal: ez a mű egy papírra vetett szellemi maszturbáció, amit akármelyik r34 oldalon megrajzol akárki Anon főszereplésével.

Az egész lényege, hogy jó csajok vannak benne. Hát nézzetek csak rájuk! Mellesleg egyikük sem ember, így még a logikátlan, önfeláldozó szeretetükbe sem tudok belekötni, mivel hogy műelemző szempontból nem lehet őket emberi mércével mérni.

Minden férfi áhítozik arról, hogy földöntúli szexi nők vegyék körül, akik oda meg vissza vannak érte.

A grafikára egyáltalán nem lehet panasz, tekintve, hogy az ilyen műveknek, történet hiányában, iszonyú energiát kell a küllembe fektetniük, hogy jó legyen.

Az animáció maga szép. Komoly történetet nem igazán lehet várni, csak ilyen tessék lássék szinten, bedobnak valamit, amire a néző ráharaphat, és rá is fog, mert semmi más nem lóg a vízbe, Anon kukacán kívül.
Ez a mű, a kiherélt napokra való, amikor csak az ágyadban döglesz, fogod a tabletet vagy a wireless billentyűzetet, és végignézed, mert semmi jobb dolgod nincsen, illetve, ha lenne se érdekelne.

Vagy pedig komótosan egy-két részt elnézegetsz belőle, és ha szerencséd van, nem felejted el, hogy nézted.

Sportszerűen 5.5 pontot adok rá a tízből. Állapotnak a már említett időmilliomos pihenést ajánlom. Kísérőnek üveges sört. Elsősorban férfiaknak készült, kortól függetlenül. Nem egy olyan mű, amit szívesen néz az ember másokkal. Szigorúan zárt ajtók mögött fogyasztandó.