Houseki no Kuni

Az utóbbi időben kicsit kijöttem a gyakorlatból, és teljesen el is felejtettem, milyen érzés tippelgetni, hogy "na vajon ebből a sorozatból lesz következő évad, vagy sem?" Nagyon remélem, hogy igen - nem értem, hogy lehet egyáltalán úgy történetet készíteni, hogy azt sem tudod, hány évadra számíthatsz. A filmsorozatoknál mintha egy kicsit jobban meg lenne oldva ez a probléma, animéknél mindig nagy találgatás a téma, a Houseki no Kuni alkotói pedig egy másodpercig nem aggasztották magukat ezen, és eszükbe sem jutott valami többé-kevésbé kerek egészet lepakolniuk az asztalra. A sorozatnak gyakorlatilag úgy van vége jelen pillanatban, mintha ez a tizenkét rész csak az évad fele lenne, és két hét múlva jönne is a maradék. Na ezt az egészet csak azért mondom, mert talán az erősebb idegzetűek csak legyintenek erre, a gyengébbek készüljenek fel rá, hogy bele fognak vágni a mangába, amikor az anime első évadát megnézték, vagy hozzám hasonlóan szörnyű anyázások közepette fogják bújni a netet, hogy egyáltalán meg van-e rendelve a második (nincs, korai is még - szerintem várd meg, mielőtt elkezded ezt).

De egy kicsit talán előreszaladtam. Miért jutna eszébe bárkinek is megnéznie az első évadot egyáltalán? Hiszen annyi anime van, és bár ennek viszonylag jók a kritikái, mégis rengeteg minden szól ellene. Ott van rögtön a történet: a legtöbb kedvcsináló szerint ásványokról szól, ásványemberkékről, akik a holdról érkező ellenséggel küzdenek, mert nem szeretnének egy ékszerdobozban kikötni. He? Lehet ennél holdkórosabb szinopszist találni egyáltalán? Vagyis jó, lehet, de az ilyen elrugaszkodott cuccokban nincs sok köszönet általában.

A másik, ami első hallásra ijesztő lehet, hogy irtózatosan sok benne a 3D CGI. Nem csak egy-egy mozgalmasabb kamerával felvett csatajelenetnél alkalmazzák, hanem gyakorlatilag a szereplőkön folyamatosan (illetve jó, talán az évad alatt két percnyi olyan anyag lehet benne, ami pont úgy néz ki, mintha nem számítógéppel rajzolták volna), és a háttereken is az idő túlnyomó többségében. Márpedig jelenleg még mindig ott tartunk a sorozatgyártott, nem bődületesen nagy költségvetésű animékben, hogy az egyszeri néző felszisszen a minőségen, amikor 3D animációt talál egy sorozatban - lásd például Girl's Last Tour.

Ez utóbbi problémára a legegyszerűbb a megoldás. Mindenki nyugodjon le, és nézze meg az első rész

első tíz percét. A TOHO Animation csapatában van elég öreg róka, tudják, mit csinálnak, milyen látványvilágot igényel a manga képernyőre vitele. Hogy lehetne visszaadni egy (vagyis inkább több) ásvány vagy ékkő folyamatos csillogását részeken keresztül, anélkül, hogy a rajzolók túlóráznának? Amikor pedig bejön a képbe egy kupac folyékony fém, a választás méginkább egyértelműnek tűnik. És nem csak a letisztult, légies, csillogó, mégis egymásra annyira hasonlító szereplők, de a Houseki no Kuni világa is tökéletes alanya a 3D grafikának. Az egész egy pici szigeten játszódik, nincs bonyolult civilizáció, nincsenek végtelenül összetett tárgyak és textúrák, csak hatalmas oszlopok és végtelen, hullámzó fűtenger, amit biztosan izzasztó egy processzornak lerenderelni, de a modellek előállítása mégis belefér egy sorozat költségvetésébe.

Így áll össze az első olyan 3D anime, amit valaha láttam, és azt kell rá mondanom, hogy szép volt. Ne legyenek előítéleteid, igaz minden olyan bemutató, ahol erről áradoznak. Persze, ha valaki nagyon akar kötekedni, találhat hibát ebben is, néha kínosan loopolnak egy motion capture-elt mozdulatsort (ez de szép magyar mondat volt), a folyékony fém animálása néha olcsónak hat, és egyes jeleneteknél valamiért szaggat az animáció, mintha hiányozna egy-két frame - olyan érzés, mintha nem bírná el a videokártya ezt a "játékot", pedig hát ugye nem real time renderelték. Ezek ellenére az összhatás bámulatos és gyönyörű.

Na de mi is van ezzel a történettel? Komolyan ásványlányok csatáznak holdlakókkal? Nézhető ez tíz éves kor fölött? A válasz az, hogy nemhogy nézhető, hanem ez egy seinen anime. Annyira, hogy például fanservice csak minimális nyomokban lelhető fel benne, például gondolom észrevetted, hogy a lányoknak igazából nincs mellük (leszámítva egy csigát, akit viszont bőkezűen megáldottak vele, és szerepel vagy öt percig). Jó, az erre fogékonyak a gömbölyű fenekeken azért elszórakozhatnak, de marhára nem ettől lesz érdekes ez a sorozat. Megpróbálom inkább leírni, miről szól a lepel alatt: karakterekről, jellemfejlődésről, választásokról, felelősségről, az életbe való kilépésről, egy furcsán üres, de csodás és érdekes fantasy világról. Phosphophyllite, a legfiatalabb ásvány (igen, Dr. Hogback magyar rajongói számára derült pillanatokat okozva röviden: Phos), szeretne magának olyan komoly és felelősségteljes feladatot, mint ami a többi lánynak van, harcolni akar, vagy legalább valami hasznára lenni a közösségnek, ám hamarosan kiderül, hogy a legrövidebb út álmai eléréséhez az, ha közben feladja saját magát. Mivel hihetetlenül jól megírt és kivitelezett, szerethető karakterről van szó, én nagyon drukkoltam neki a legvégéig, hogy ébredjen rá, milyen árat is fizet, de sajnos itt jön képbe amiről legelőször beszéltem, az első évad lezáratlansága. Egy ilyen egyszerű, de mégis elemi erejű drámát így félbehagyni kínzással ér fel.

Az, hogy konkrétan ásványokról van szó, a fő témát annyira nem befolyásolja, inkább csak fura, ismeretlen, de kellemes ízt ad a világnak. Nem kell geológusnak lenni hozzá, hogy értékeljük az egyes ásványok törékenységére vagy mérgezőségére épülő szituációkat, inkább pont érdekesebb lesz a történet attól, hogy szereplői gyakorlatilag mind halhatatlanok, viszont apró darabokra lehet törni őket. Ebben a formában ugyan személyiségüket elvesztik, és gyakorlatilag már nem élnek, de némi ügyességgel össze lehet őket ragasztani, ha a darabkáikat megtalálják. Ehhez a széttöréshez kapcsolódik néhány erős jelenet, ugyanakkor a rengeteg csillogó felszín különösen indokolttá teszi a grafikai megvalósítást.

Igen, az eddig kiemelt egészen kisszámú negatívumból leszűrhető, hogy a Houseki no Kuni egy nagyon jól összerakott, kerek anime. A történetét nagyon jól támogatja a világ, a világhoz nagyon jól illik a grafika, és az eddigiekhez megtalálták az ideális zenét is, ami nem túl tolakodó, de néha kellően nyugtalanító az összhatás fokozásához. Ezek után, gondolom, kezded érteni, miért is drukkolok neki nagyon, hogy folytassák. Hihetetlen mennyiségű elbaltázott potenciál lenne, ha lehúznák a klotyón, csak azért, mert esetleg nem nézték elegen.

Az is lehet, hogy nem bírom ki, és elolvasom a mangát.

Kétszer.

Értékelés: 8.4