(Talán vannak páran rajtam kívül, akik szívesen olvasnának éppen futó sorozatokról is épkézláb gondolatokat, hogy eldönthessék, érdemes-e beugrani egy rajongótáborba és hétről hétre követni - ugyanakkor az is felmerült, hogy rengeteg animéről már az első pár rész alapján kiderül, hogy nem érdemes időt pazarolni rá, de azért lehetne írni róla mégis valamit, hogy sikeresen elkerülhető legyen a jövőben. Mindkét igény kielégítésére jött létre az Első benyomás rovat.)
Vagy én vagyok nagyon gyanakvó, vagy már megint nem szabad egy anime szinopszisa alapján ítélni: a Violet Evergarden sorozatról ebből nem derül ki, hogy akkor most ez ilyen robotos, esetleg poszt-apokaliptikus történet, vagy mégis, egyáltalán miről tervez szólni. Miként lehet Violet, egy fiatal lány maga egy fegyver, vagy a tökéletes katona? Szupererővel rendelkező robot vajon, mint a Saikano vagy a Mahoromatic főszereplője? Vagy valamilyen genetikai kísérlet eredménye? Már megint fanszervizről, lelki húrok pengetéséről van szó csak a nemének és korának megválasztása kapcsán? A válaszokat ezekre a kérdésekre a sorozat nem sieti el megadni, bár talán annyi kiderül, hogy főhősünk közönséges ember, esendő és sebezhető, sőt, két kezét a háborúban elveszti, és mechanikus végtagokat kap helyettük. Egyébként ez a döntés sem igazán indokolt az írótól, hiszen látszólag semmi értelme a háború végére felruházni ezekkel, táposabb nem lesz tőlük, és egyébként is abszolút kilógnak a világból.
Ja, ha már a világ. Szóval a "fantasy" leírással sem megy sokra a néző, mert ebbe aztán beletartozhatna a kardozós-sárkányos is, de nem, nem erről van szó, inkább ilyen ezernyolcszázas évek vége, viktoriánus kor jut a sorozatról első ránézésre az eszembe, már ha nem vesszük azt a robotkezet. Ettől rögtön átmegy az érzés steampunkba, de ahhoz meg nagyon kevés technika van benne eldugva. Lényeg, hogy egy több évig húzódó háború után járunk, melyben Violet is harcol (vagy hogy is mondjam, részt vesz mint fegyver?), és a parancsnokával együtt súlyosan megsérül még az utolsó csaták valamelyikében. Violet egy kórházban tér magához, a parancsnokával még nem derült ki, mi történt (vagyis célozgatnak rá, hogy meghalt), lényeg, hogy a lány eszébe jutnak az utolsó szavai: "szeretlek". Igazából a történet fő mozgatórugója az, hogy Violet megpróbálja kideríteni, hogy pontosan mit is jelent, milyen érzelmeket takar ez a szó.
Igen, Violet egy kicsit autista - vagy tényleg robot -, mert halvány lila gőze nincs a körülötte lévő emberek érzéseiről, nagyjából úgy próbálja megfejteni őket, mintha valaki könyveket olvasna arról, mi az a zene. Neki magának nem igazán vannak érzései, teljesíti amit mondanak neki és ennyi, néha olyan szinten túlzásba víve a dolgot, hogy enni vagy aludni is elfelejt. Lényeg, hogy az érzelmekhez vezető kulcs után kutatva bukkan rá ennek a világnak a másik legnagyobb furaságára: az "Auto Memories Doll"-okra, ami egy foglalkozás amúgy, kb. úgy képzeld el őket, mint gépírónők. Nem az bennük a furcsa, hogy írógép mögött ülve leveleket, meghívókat, listákat meg gyakorlatilag bármit legépelnek, amit a megrendelő kér tőlük, hanem az, hogy valamiért ebben a világban az emberek rájöttek, hogy gyakran képtelenség egy beszélgetés közben rendesen megfogalmazni, hogy mire is gondolnak, mit is éreznek, mit is akarnak pontosan, ezért inkább levelet írnak egymásnak. A legjobban képzett Auto Memories Doll pedig képes arra, hogy belelásson megrendelője lelkébe egy rövid beszélgetés után, és megírja helyette a tökéletes levelet, ami pontosan kifejez mindent. Így már gondolom érthető, hogy miért tetszik ez a foglalkozás Violetnek.
És rögtön a helyére kerül egy csomó más dolog is, ha hozzáteszem, miről is szól ez a sorozat valójában: nem háborúról, fegyverekről, neadj isten harcoló kislányokról, kalandokról, fanszervizről, hanem rólunk, emberekről, és arról, hogy milyen elkeserítően pocsék eszközök állnak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy kifejezzük, tudomására hozzuk másoknak azt, milyen összetett érzelmek is dúlnak bennünk éppen. Kerülőutakat tenni, hogy megvédjük magunkat a félreértésektől, a kellemetlen helyzetektől, vagy megtalálni a megfelelő szavakat, ami néha annyira bonyolult, mint csákánnyal ékkövet csiszolni. Amennyire triviális és univerzális ötlet, hogy ha valamit rendesen el szeretnél mondani, akkor inkább írd le, és küldd el levélben, pont olyan jól működik Violet ebben a világban, mint külső szemlélő. Hiszen egyáltalán nem olyan, mint a többiek - emlékeztethet erre már csak a két keze is, és az ő rácsodálkozása egy új megvilágításba, nagyító alá helyezi a saját hibáinkat. És Violet nem csak nézelődik, hanem igyekszik tanulni, és a maga módján megoldani a problémákat, ami gyakorlatilag abból áll, hogy végtelenül őszintén, kertelés nélkül kimondja és leírja, amire gondol, ami persze nem mindig tetszhet mindenkinek, de gyakran mégis pontosan ez az, amire szükség van.
Igen, oda vagyok meg vissza az okos szimbolikáért, és ez az anime tele van pakolva vele, legalábbis első benyomásra. Innen még igen könnyű elrontani, például neki lehet állni (rosszul) megmagyarázni olyan dolgokat, amikre amúgy senki sem kíváncsi, és jobb lenne, ha rejtve maradnának. A történet is nagyon az elején jár még, tulajdonképpen nem lehet tudni, számíthatunk-e más próbálkozásokra is a cselekményben lélekbúvárkodáson kívül, mint ahogy abban sem vagyok biztos, hogy Violet parancsnoka tényleg meghalt-e, vagy még visszatér, és nekikezdenek valamilyen romantikus szálnak, amit egyébként nagyon nem kéne, de kinézem a japánokból. Gondolom kiderülne, ha elolvasnám a light novelt, ami alapján készül az anime, de ennyire elvetemült nem vagyok, inkább örülök, hogy nem bénázták el egyelőre az adaptációt.
A nagyon szép, felemelő mondanivalóval rendelkező epizódokhoz tökéletes körítést biztosít a grafika és a zene is, de ez a része az a sorozatnak, ami a legelső percben át fog jönni mindenkinek, aki belenéz, szóval nem vesztegetem rá a szavakat. Inkább keresztbe pakolom az ujjaim, és szurkolok, hogy tíz rész múlva odaírhassam majd a 10 pontot az értékelés mellé.
Értékelés: 9.2
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése