2018. február 7.

Lovecraftos animék



Mindenekelőtt szeretném letisztázni, hogy ez a cikk nem a csápos hentairól fog szólni. Csápos szexszörnyek bár valóban léteznek a Cthulhu mítoszban, a japánok ezt már jóval a möster előtt kipróbálták, hiszen ez ott inkább a helyi folklórból ered. Ha ilyesmire vágytok, akkor a La Blue Girl-t ajánlom (+18). Ez az esszé azonban nem fog a továbbiakban ezzel a témával foglalkozni.

Howard Philip Lovecraft talán a múlt század legnagyobb hatású horrorírója. Egyedi hangulatával és saját maga által kreált mítoszvilággal vált ismerté. Nagy példaképe volt Edgar Allen Poe, ő maga pedig az utána következő horror-nemzedékre volt jelentős hatással, köztük Stephen Kingre is.
(Revival, In the Tall Grass). Az ismeretlentől való félelem és borzongás, az iszonyatos tehetetlenséggel való szembesülés adja meg a műveinek sajátos hangulatát. Életműve sajnos csak korai halál után nyerték el népszerűségét, amely azóta nyílegyesen tör felfelé: heavy metal bandától a videójátékokig, a South Parktól a Deviantartig egyre népszerűbb. Mért pont az animék maradnának ki a menázsiból? Ráadásul az angollal ellentétben a japán egy fonetikus nyelv, így könnyebben tudják kiejteni a furábbnál furább neveket.

Eddigi életemben öt animét sikerült megnéznem, ami a Lovecraft által alkotott Cthulhu mítoszra épül, illetve onnan emel át elemeket. Ezek: a Digimon Tamers, Haiyore! Nyaruko-san, a The Dunwich Horror and Other Stories, Demonbane és a The Big O.

Ez az esszé nem ajánló, a hanem ismertető, így ha spoilermentesen akarod végignézni a fentebbi animéket, gyere vissza, miután megnézted őket.

Highschool DxD, és az első vita poszt


Pályafutásom alatt rengeteg mindent tanultam az animékből. Ezek közül az egyik az a bizonyosság, hogy legyél akár férfi, akár nő, mindenki szereti a ciciket, és a japánoknál ez már művészi szinten megy. Ennek szemléltetésére, a témában elég nagy hírnévre szert tett High School DXD-vel fogunk foglalkozni, aminek 4. évada idén kerül a nagyközönség elé.

Blogunk olyan szerteágazó kapcsolatokkal rendelkezik az animeiparban, hogy soron kívül olvashattok arról, miről is fog szólni a következő évad; ha nem szereted a spoilereket, akkor ugorj a "spoiler vége" felirathoz, mivel sok hetet-havat össze fogok itt még hordani.

SPOILER










SPOILER VÉGE

Térjünk is a lényegre. Először egy kis áttekintés azok számára, akik most találkoznának vele először, mivel mind tudjuk, hogy nincs régi anime, csak öreg néző. A Highschool DXD egy light novel alapján készül, amit Ichiei Ishibumi ír, és Miyama-zero illusztrál. Magával a light novel műfajjal majd egy külön cikkben kívánok foglalkozni, most ugorjuk át.

2018. február 5.

Első benyomás: Violet Evergarden

(Talán vannak páran rajtam kívül, akik szívesen olvasnának éppen futó sorozatokról is épkézláb gondolatokat, hogy eldönthessék, érdemes-e beugrani egy rajongótáborba és hétről hétre követni - ugyanakkor az is felmerült, hogy rengeteg animéről már az első pár rész alapján kiderül, hogy nem érdemes időt pazarolni rá, de azért lehetne írni róla mégis valamit, hogy sikeresen elkerülhető legyen a jövőben. Mindkét igény kielégítésére jött létre az Első benyomás rovat.)

Vagy én vagyok nagyon gyanakvó, vagy már megint nem szabad egy anime szinopszisa alapján ítélni: a Violet Evergarden sorozatról ebből nem derül ki, hogy akkor most ez ilyen robotos, esetleg poszt-apokaliptikus történet, vagy mégis, egyáltalán miről tervez szólni. Miként lehet Violet, egy fiatal lány maga egy fegyver, vagy a tökéletes katona? Szupererővel rendelkező robot vajon, mint a Saikano vagy a Mahoromatic főszereplője? Vagy valamilyen genetikai kísérlet eredménye? Már megint fanszervizről, lelki húrok pengetéséről van szó csak a nemének és korának megválasztása kapcsán? A válaszokat ezekre a kérdésekre a sorozat nem sieti el megadni, bár talán annyi kiderül, hogy főhősünk közönséges ember, esendő és sebezhető, sőt, két kezét a háborúban elveszti, és mechanikus végtagokat kap helyettük. Egyébként ez a döntés sem igazán indokolt az írótól, hiszen látszólag semmi értelme a háború végére felruházni ezekkel, táposabb nem lesz tőlük, és egyébként is abszolút kilógnak a világból. 

Ja, ha már a világ. Szóval a "fantasy" leírással sem megy sokra a néző, mert ebbe aztán beletartozhatna a kardozós-sárkányos is, de nem, nem erről van szó, inkább ilyen ezernyolcszázas évek vége, viktoriánus kor jut a sorozatról első ránézésre az eszembe, már ha nem vesszük azt a robotkezet. Ettől rögtön átmegy az érzés steampunkba, de ahhoz meg nagyon kevés technika van benne eldugva. Lényeg, hogy egy több évig húzódó háború után járunk, melyben Violet is harcol (vagy hogy is mondjam, részt vesz mint fegyver?), és a parancsnokával együtt súlyosan megsérül még az utolsó csaták valamelyikében. Violet egy kórházban tér magához, a parancsnokával még nem derült ki, mi történt (vagyis célozgatnak rá, hogy meghalt), lényeg, hogy a lány eszébe jutnak az utolsó szavai: "szeretlek". Igazából a történet fő mozgatórugója az, hogy Violet megpróbálja kideríteni, hogy pontosan mit is jelent, milyen érzelmeket takar ez a szó.

No game No life



Az animék között már közhelyszámba megy, hogy emberek és más mesebeli- és varázslények – ezzel az erővel akár földönkívüliek is lehetnének – együtt élnek. Ezek a lények, bár egy rosszul megvilágított szobában akármikor összetéveszthetőek lennének egy emberrel, mégis sokszor felsőbbrendűnek vannak ábrázolva az emberekkel szemben egyszerűen azért, mert képesek varázsolni, vagy egyéb felfoghatatlan előnyöket kínáló tulajdonságokkal rendelkeznek. Az emberek és ezen lények közötti erőfelállást sokkal jobban szemléltethetnénk egy Pap Laci vs. Szupermen párbajjal.

Az átlag kommersz anime ilyen esetekben három dolgot szokott meglépni:
a) plot armorral ellátott főhős váratlanul olyan képességek birtokába kerül, amivel nem hogy versenyre kelni, de lefölözni is képes ellenfeleit. pl. Zero no Tsukaima vagy Yu yu hakusho is (az androidos animéket most nem számolom bele).
b) vagy egy szervezettel végeztetik el ugyanezt, ahol hasonló kaliberű emberek vannak, csak sokan.
c) mechákat használnak (ez már egy technológiai felsőbbrendűséget sugall, tehát még ez egy pozitívabb forgatókönyv az emberek javára)

Akárhogy is vesszük, a történetek azt sugallják, hogy embernek lenni elég tré dolog, ha olyan lényekkel találjuk szembe magunkat, akik teszem azt: nem öregszenek, tudnak repülni, gondolatot olvasni, vagy pusztán a tenyerükből egy szupernova energiáját kitermelni erőfeszítés nélkül. Nem igazán jó érzés az a tudat, hogy ha akarná, bármelyikük képes lenne kiirtani minket, és nem igazán tehetnénk ellene semmit. És nincs, ami pusztítóbb érzés a tehetetlenségnél. Ezt én mondom nektek.

Tesztalanyunk szakít ezzel a hagyománnyal és egy nagyon emberbarát mentalitásra köszön vissza benne, ami egyáltalán nem csinál belőlünk, emberekből, kisangyal, de tehetetlen, halandó csicskát sem. Ez kellemes meglepetés volt.

2018. január 23.

3-gatsu no lion

Ha lusta akarnék lenni, akkor gyorsan lerendezném ezt az írást két szóval: Chica Umino. Ő a 3-gatsu no lion manga eredeti alkotója, és még emellett a Honey and Cloveré is. Bár a kettő között eltelt némi idő, a nagyobb vonalakat tekintve nem változott semmi. A Honey and Clover a maga idejében megkerülhetetlen volt egy tökéletesen középszerű történettel, és nagyjából ezt tudnám elmondani erről az animéről is.

De menjünk bele egy kicsit jobban! Először is érdemes tisztázni, hogy a 3-gatsu no lion nem egy anime, hanem rögtön kettő. A kettő szereplői között akadnak átfedések, és nagyjából egy időben és egy helyen játszódnak, de egyéb közös nincs bennük. Az egyik egy egészen tűrhető slice-of-life dráma, a másik pedig egy elbaltázott sportanime.

A dráma része az, ami miatt képes voltam végigvergődni az első évadon (na meg a technikai megvalósítás, de erről majd később). Minden megvan ugyanis, hogy kíváncsiak legyünk a történetre: adott két meglehetősen csonka család, az egyik gyakorlatilag maga Kiriyama Rei, aki kiskorában elvesztette a szüleit, nevelőszülőkhöz került, de a mostohatestvéreinek sikerült tönkrevágnia az életét azzal, hogy a család kedvenc játékában, a shogiban jobb náluk. Ezek után dönt úgy, hogy elköltözik, és megpróbál a saját lábára állni abból a pénzből, amit profi shogijátékosként kap. A másik család a Kawamoto, gyakorlatilag három lányból és a nagyapjukból áll. Ők - leszámítva a szüleik hiányát - teljesen normális életet élnek, besegítenek a nagypapa boltjában, ha kell, a legöregebb egy bárban dolgozik, a középső iskolás, a legkisebb pedig főleg a cukiságfaktort emeli. Az anime legjobb pillanatai azok, amik az ő mindennapjaikról szólnak, melyekben néha feltűnik Rei is, leginkább mint a család barátja és/vagy valaki, akin lehet segíteni, dumálni vele, kaját sózni rá vagy lenyúlni tőle az anyagi helyzettől függően. Sok nagyon erős jelenet kötődik még rajtuk kívül Rei mostohanővéréhez is, aki egy igazi elkényeztetett szarkavaró, mégis lehet vele azonosulni, mivel sikerül elég mélyre bemásznia az élet gödrébe. Egyszerűen zseniális, ahogy minden egyes szavát képes úgy tekerni, hogy lehetőleg minél jobban megbántson vele valakit.

2018. január 13.

Houseki no Kuni

Az utóbbi időben kicsit kijöttem a gyakorlatból, és teljesen el is felejtettem, milyen érzés tippelgetni, hogy "na vajon ebből a sorozatból lesz következő évad, vagy sem?" Nagyon remélem, hogy igen - nem értem, hogy lehet egyáltalán úgy történetet készíteni, hogy azt sem tudod, hány évadra számíthatsz. A filmsorozatoknál mintha egy kicsit jobban meg lenne oldva ez a probléma, animéknél mindig nagy találgatás a téma, a Houseki no Kuni alkotói pedig egy másodpercig nem aggasztották magukat ezen, és eszükbe sem jutott valami többé-kevésbé kerek egészet lepakolniuk az asztalra. A sorozatnak gyakorlatilag úgy van vége jelen pillanatban, mintha ez a tizenkét rész csak az évad fele lenne, és két hét múlva jönne is a maradék. Na ezt az egészet csak azért mondom, mert talán az erősebb idegzetűek csak legyintenek erre, a gyengébbek készüljenek fel rá, hogy bele fognak vágni a mangába, amikor az anime első évadát megnézték, vagy hozzám hasonlóan szörnyű anyázások közepette fogják bújni a netet, hogy egyáltalán meg van-e rendelve a második (nincs, korai is még - szerintem várd meg, mielőtt elkezded ezt).

De egy kicsit talán előreszaladtam. Miért jutna eszébe bárkinek is megnéznie az első évadot egyáltalán? Hiszen annyi anime van, és bár ennek viszonylag jók a kritikái, mégis rengeteg minden szól ellene. Ott van rögtön a történet: a legtöbb kedvcsináló szerint ásványokról szól, ásványemberkékről, akik a holdról érkező ellenséggel küzdenek, mert nem szeretnének egy ékszerdobozban kikötni. He? Lehet ennél holdkórosabb szinopszist találni egyáltalán? Vagyis jó, lehet, de az ilyen elrugaszkodott cuccokban nincs sok köszönet általában.

2018. január 4.

Shoujo Shuumatsu Ryokou (Girls' Last Tour)

Ebben a modern, agyoncivilizált világban rengeteg olyan dolog vesz minket körbe, amiket tökéletesen természetesnek veszünk, és eszünkbe sem jutna értékelni őket, holott mindegyik önmagában is egy-egy kész csoda. Csak hogy pár példát említsek, ott van rögtön az, hogy víz folyik a csapból. Ráadásul, ha nem lenne a tiszta, iható víz éppen elég csoda (pedig olyan nagyon nem kell messzire menni, hogy találjunk olyan helyeket, ahol a fél karjukat odaadnák ezért), még ha azt akarjuk, a víz meleg is! Mindig van áram a konnektorban, ami helyettünk dolgozó gépeket működtet vagy fényességet varázsol a sötétségbe, megoldja, hogy hideg legyen a hűtőben és ne romoljon meg az ennivalónk, amit egyébként mázsaszámra vehetünk a boltban (ha éppen van pénzünk, de ez nem ide tartozik). És eddig még csak azokat a csodákat említettem, amiket ember alkotott, és nem beszéltem a természetről.

A Girls' Last Tour főszereplője két (relatív) ősember, akik egy posztapokaliptikus világban bolyongnak, ahol nyomokban még fellelhető ez az ezernyi csoda, de szépen lassan minden az enyészeté lesz. Rajtuk kívül gyakorlatilag az egész emberi faj eltűnt, így legtöbbször fogalmuk sincs arról, mi hogyan és miért működik, csak ártatlan csodálkozással szemlélik a romokat, és nagyon örülnek neki, amikor valami használhatót vagy ehetőt találnak. Kettőjük utazásáról szól ez a lassan hömpölygő, nosztalgikus sorozat, melynek a legerősebb jelenetei éppen ezek, amikor egy picit más megvilágításba helyezi a mindennapi dolgainkat, hogy egy picit elgondolkozzunk rajtuk, és megtanuljuk újra értékelni őket. 

2017. december 31.

Made in Abyss

Két gyerek elindul a világ legveszedelmesebb helyére, az Abyss nevű feneketlen (?) üregbe, aminek mélyéről csak nagyon keveseknek sikerült visszatérniük, ugyanis minél lejjebb ereszkedik valaki, annál jobban megterheli a szervezetét a visszaúton az Abyss Átka, ami egyfajta misztikus keszonbetegség - és akkor még nem beszéltünk a mindenféle vérszomjas lényről, ami odalent él. Ennyi a történet koncepciója. Izgalmasan hangzik? Joggal mondhatnád, hogy elég érdekes ahhoz, hogy még valami igazán jó is kisüljön belőle. Hiszen gyakorlatilag semmi esélyük nincs hőseinknek, miként maradnak mégis életben?

Talán azért, mert Riko egy elképesztően talpraesett lány, aki egészen kis kora óta arra készül, hogy anyukája nyomdokaiba lépve az Abyss egyik leghíresebb felfedezője legyen, így mindent tud az odalent lakó lényekről és a túlélésről? Vagy azért, mert társa, Reg minden jel szerint az Abyss egy varázstárgya, és mint ilyen, teljesen sebezhetetlen, képes a kezeit százméterekre kinyújtani, erős, és egy akkora ágyú van beleépítve az egyik tenyerébe, ami bármit egy lövéssel elpusztít - még ha pihennie is kell a használata után, azért ez elég tápos, nem?

2017. július 7.

Elfen Lied

Egy klasszikust értékel nem mindig egyszerű. Megérdemelten vagy sem, az ilyen státuszba emelkedő média gyakran szinte vallásos áhitattal adózó közösséget épít maga köré. Egy ilyen vitatott klasszikus mai alanyom, 2004 Tokyo Ghoulja, az Elfen Lied. A bejegyzés alanya miatt úgy döntöttem, én sem fogom vissza magam a szemléltető eszközökkel, így az erre tévedő olvasó érdekében fontosnak tartom megjegyezni, a tartalom további része

Nem iskola, illetve munkahely kompatibilis!

Előljáróban, az Elfen Lied egy ritka, természeténél fogva erőszakos emberi alfaj, a diclonius egy tagján keresztül hivatott bemutatni az emberi lélek természetét. A diclonius maga apró szarvakkal, illetve láthatatlan telekinetikus karokkal rendelkező ember, akiken titkos laborokba zárva folytatnak embertelen kísérleteket. Történetünk elején egy ilyen létesítményből szökik meg Lucy, aki szökése során fejsérülést szenved, amelynek következtében meghasadt tudattal, jobbára magatehetetlen állapotban találkozik Koutával és unokatestvérével, Yukával, akik mit sem sejtve befogadják.

2017. július 4.

Planetarian

Miután legutóbb egy sci-fi drámáról írtam egy cuki, ügyetlen robot lolival a főszerepben, gondoltam most a változatosság kedvéért inkább egy sci-fi drámáról írok, egy cuki, ügyetlen robot lolival a főszerepben. Ez volna az öt epizódos ONA Planetarian: Chiisana Hoshi no Yume, illetve a hozzá kapcsolódó film, Hoshi no Hito. Mindkét produkció a David Production berkeiben készült, ami manapság a Jojo no Kimyou na Bouken adaptációiról vált híressé, illetve azok rendezője, Tsuda Naokatsu által mögé, akinek így bár volt referenciája sikeres és jó sorozatról, a műfaj meglehetősen ismeretlen terep volt számára, illetve ezen túl is valószínűleg egy mellék projekt a szintén abban az évben futó, három szezonos Jojo Part 4, Diamond wa Kudakenai mellett. Maga a Planetarian franchise egyébként egy Key vizuális novella adaptációja, a stúdióé ami olyan címeket hozott világra, mint az Air, Kanon, Clannad, Charlotte, Angel Beats, Little Busters és ReWrite, amelyek adaptációi egy részére ma klassikusként tekint vissza az animés közösség kollektív tudata, míg mások sokkal megosztóbbak.